Szőlőhegyi Bitangűző Kennel

 

 

 

 

 

 

  A Szőlőhegyi Bitangűző kennelről

 

Kennelünk megalakulását egy csodálatos kutyafajtának köszönhetjük, a rottweilernek. Történetünk 1992-ben kezdődött, amikor is megvásároltunk első rottweiler ktyánkat, Linát. Eleinte családi kedvenc, házőrző volt, mint annyi más falusi családnál. Úgy gondoltuk, hogy Lina erősebb személyiség lenne, ha egy tás volna mellette, így rövid idő után vettünk egy kant is, ő volt Külteleki Ciceró "Charlie"(bal oldali képen). Általuk nagyon megszerettük a rottweilereket, kutyaiskolába és kiállításokra kezdtünk el járni, amit mi is, és kedvenceink is nagyon élveztek. Az évek folyamán olyannyira közel kerültek ezek a különleges kutyák a szívünkhöz, hogy már el sem tudtuk volna képzelni az életünket rottweiler nélkül.

Nevelőszülőként népes, gyermekekkel teli otthonunk volt, de ellentétben a rottweilerekről kialakult képpel és a médiák által sugalt híresztelésekkel minket nem tudott, nem is akart ez a fajta megfélemlíteni. Odaadásával és a gyermekek iránti szeretetével teljesen elbűvölt minket. 1996-tól kezdve tudatosan foglalkoztunk a rottweilerek tenyésztésével, szem előtt tartva a fajta küllemi és teljesítményi minőségének fenntartását.
Őrző-Védő Egészségi állapotunk sajnos a 2010-es évekre nagyon megromlott, így nagy bánatunkra a rottweiler tenyészetünk létszámát minimálisra kellett csökkentenünk és csak néhány kutyánk maradt. 2013-ban az utolsó almunk megszületésével számunkra sajnos véget ér eme csodálatos kutyafajta tenyésztése, de szeretetünk és tiszteletünk sosem múlik el iránta.
 

 

1999 nyarán, az akkor már jól működő munkakutya tenyészethez kistermetű, hobbikutya kategóriába tarozó fajtát kerestünk. A választásunk a kedves, bohókás shih-tzu kiskutyára esett. Mérete és kiváló természete lakásban tarthatóvá teszi, így családunk körében hamarosan üdvözölhettük ezt a fajtát. Egzotikus kinézete, mozgékony, nem hangoskodó természete az egész család kedvencévé teszi eme csodás kiskutyákat. Első kutyusunk Angie mély nyomot hagyott szívünkben és hálásak vagyunk neki a rengeteg pozitív emlékért és a kiváló utódokért. Kennelünk 18 éven keresztül tenyésztette a shih-tzu kutyákat, ezen munkásságunk alatt számtalan családot tudtunk boldoggá tenni kiskutyáinkkal, akik mind küllemben, mind természetben csodásak voltak. Miel a szőrzetük rendszeres ápolást igényel, így az idő múlásával, ahogy erőnk fogytán lett ennek a fajtnak a tenyésztését is abba kellett hagynunk, mert fizikailag már nagyon megterhelővé vált a kiállítási kutyák szőrének felkészítése és kondícióban tartása.
 

 

A cavalier king charles spáneillel, ezzel a lovagias, bátor, örök kölyökkutya kis bohóccal először 1999 év végén találkoztunk a Quilymon és a Premier kennelekben, melyek elsőként kezdték el eme sok oldalú kiskutyák tenyésztését Magyarországon. Ezen kennelekből kerültek ki a mi kennel alapító szukáink is. Első cavalierünk Sisi (Quilymon Evening Star) egy csodálatos természetű tricolor szuka volt, aki 13 évig aranyozta be életünket. Biztosra vettük, hogy bár az elterjedettsége még nagyon alacsonynak volt mondható, de ez már nem sokáig lesz így. Egyre többen keresik, hiszen jó természete, mérete szinte bármilyen környzetben könnyű tartást biztosít. 
Nagyon jól alkalmazkodó fajta, így más fajokkal is jól együtt tarthatók. Könnyen és gyorsan tanulnak és a gazdáért bármire képesek. Szőrzetük ápolása nem igényel sok gondot.

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.